átváltás akadálymentes nézetre

A projektről

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai 2011. és 2013. között nemzetközi környezetvédelmi programban vesznek részt négy másik uniós iskolával (Csehországból, Lengyelországból, Franciaországból, Németországból) együtt.

A közös együttműködés során diákok és tanárok környezetvédelmi témákon dolgoznak «Környezettudatosságtól a környezettudatos cselekvésig» címmel.

A projektmunkában részt vevő partneriskolák tulajdonképpen már évek óta sikeresen dolgoznak együtt különböző témákon, a mostani két éves időszakban azonban csak környezetvédelmi témákat dolgoznak fel és iskolán kívüli pedagógiai kirándulóhelyekre látogatnak el. 

A második év végén a német koordináló iskola kiállítást szervez a két éves munka eredményeit bemutatva. 

Koncepció

Projektünk egyik fő célkitűzése, hogy a környezetvédelmi témák feldolgozásán belül érvényesüljön a tantárgyköziség, valamint etika, politika, gazdaság és képzés együttesen határozza meg munkánkat. Ennek érdekében parlamenti képviselők, politikusok és környezetvédelmi szervezetek segítik munkánkat. Iskolán kívüli terepgyakorlatok vezetésével és szakmai tanácsadással teszik érthetőbbé számunkra a helyi környezetvédelmi programokat.

A projekttalálkozók előtt és után az adott országokban előkészítő és értékelő munkák folynak, hogy a projekttalálkozók során a projektben részt vevő országok diákjai és tanárai képviselni tudják hazájukat, az ott előforduló környezetvédelmi problémákról érdemben tudjanak beszámolni. 

A projekttalálkozók során művészeti, informatikai, biológiai és tudományos műhelymunkákon vesznek részt a diákok. A program előírja a környezetvédelemhez kapcsolódó múzeumok, tájvédelmi területek látogatását is.

Témák

  • Klímaváltozás a 21. században
  • A vízfelhasználás és -tisztítás problematikája
  • Szállítás és mobilitás a globalizált világban
  • Táplálkozás ás mezőgazdaság
  • Energia és technika

Cél

  • Kutatómunka nemzetközi csoportokban.
  • Megoldási stratégiák fejlesztése.
  • A mindennapokban hasznosítható cselekvési alternatívák kialakítása.
  • zükséges szakmai tudás kidolgozása.
  • Prezentációk és az eredmények nyilvánossá tétele.

Aktuális eredmények

  • MENTORS AJTP angol nyelvi verseny

    országos 4. helyen végzett

    Onofrei Márk Leonárdó (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • MENTORS AJTP angol nyelvi verseny

    országos 3. helyen végzett

    Garics Péter (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • MENTORS AJTP angol nyelvi verseny

    országos 1. helyen végzett

    Hajdu Gábor (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr. Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 5. helyen végzett

    Varga Vanda (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr. Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 3. helyen végzett

    Kostyál Gréta Lelle (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr. Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 1. helyen végzett

    Gulyás Péter (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Fizika - Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny II. kategória

    döntő 3. helyen végzett

    Fehérvári Donát (12.B)

    Felkészítők: Biró István, Kovács Benedek, Pál Mihály Imre, Zámborszky Ferenc

     
  • Fizika - Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny I. kategória

    döntő 11. helyen végzett

    Farkas Roland (12.C)

    Felkészítő: Pál Mihály Imre

     
  • Fizika - Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny I. kategória

    döntő 5. helyen végzett

    Molnár István Ádám (11.B)

    Felkészítők: Kovács Benedek, Zámborszky Ferenc, Dezsőfi György, Dudás Imre

     
  • Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny

    országos 21. helyen végzett

    Malinkó Dioméd (10.B)

    Felkészítő: Biró István

     

Gratulálunk!