átváltás akadálymentes nézetre
1. kép

Ismét kitűnő eredmények a MEMO-n!

 

Iskolánk tanulója, Gáspár Attila (10. H osztályos), aranyérmet szerzett a Közép-európai Matematikai Diákolimpián!

Már tavaly is szép sikert ért el gimnáziumunk a Közép-európai Matematikai Diákolimpián (Middle European Mathematical Olympiad, röviden: MEMO), hiszen Szőke Tamás (akkoriban 12. H osztályos tanuló, jelenleg az ELTE hallgatója) egyéniben bronzérmet, csapatban pedig ezüstérmet szerzett.

Ez év augusztusának utolsó hetében rendezték meg kilencedik alkalommal a Közép-európai Matematikai Diákolimpiát. A versenynek most a szlovéniai Koper város adott helyet. A rendezvényen összesen tíz közép-európai ország vett részt saját hatfős csapatával. A magyar csapat legfiatalabb tagja volt iskolánk tanulója, Gáspár Attila, aki egyéniben arany-, csapatban pedig bronzérmet szerzett!

Attila korábbi versenyeredményei egészen kiemelkedőek, csak a legutóbbi tanévben a következőket érte el: országos első helyezést szerzett a Középiskolai Matematikai Lapok B-jelű feladatainak pontversenyében, a Kenguru Nemzetközi Matematikaversenyen, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen, a Bolyai Matematikai Csapatversenyen, valamint második díjas lett az Arany Dániel Matematikai Tanulóversenyen. A Nemzetközi Matematikai Diákolimpiára induló magyar csapat tartalék tagja volt.

Informatikából a neves regionális versenyen, a Debreceni Egyetem Informatikai Kara által szervezett csapatversenyen már bronzérmet szerzett. A korosztályának megfelelő Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Verseny programozás kategóriáját 100%-os teljesítménnyel megnyerte, ezért részt vett a diákolimpiai válogató versenyen, ahol 6. helyével éppen csak kimaradt az utazó csapatból. A 2014/15-ös tanévben a KöMaL S kategóriájának országos 2. helyezettje. Informatikából felkészítő tanára és mentora: Csató Endre tanár úr.

Attila, amellett, hogy páratlan matematikai képességekkel rendelkezik, hallatlan odaadással képzi magát: állandó résztvevője volt iskolánk matematika-csúcsszakkörének, rendszeresen járt az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola foglakozásaira és a budapesti központi olimpiai szakkörre, tagja volt a Matematikai Mulatságok Táborának (MaMuT), valamint a MEMO-t megelőző nyári táboroknak, csapattréningeknek. Utazásai finanszírozásában nagy szerepe volt iskolánk alapítványának, a MOL Tehetségtámogató Program keretében az Új Európa Alapítványnak, illetve „A tudásod a tiéd” Alapítványnak is. Attila felkészítő tanárai matematikából: Győry Ákos (tehetséggondozó mentor), Kovács Attiláné, Marosszéky Gábor, Pósa Lajos, Szűcs Gábor, Dobos Sándor, továbbá az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola tanárai.

Attila legfőbb célja idén az, hogy tagja legyen a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiára (International Mathematical Olympiad, röviden: IMO) utazó magyar csapatnak, ezen kívül informatikából a CEOI (Közép-európai Informatikai Diákolimpia) és/vagy az IOI (Informatikai Diákolimpia) tagja lehessen. Reméljük, sikerül valóra váltania a terveit, amiben iskolánk maximális segítséget nyújt, hiszen mind matematikából, mind informatikából csúcsszakkört, valamint heti 2-2 órában egyénre szabott tehetséggondozó mentori órákat biztosít neki.

Attila eredményeihez gratulálunk és további szép sikereket kívánunk neki!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aktuális eredmények

  • magyar nyelv - Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny

    országos fordulóba jutott

    Zsova Levente (12.C)

    Felkészítő: Dr. Vékony Katalin

     
  • magyar nyelv - Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny

    országos Kazinczy-érem helyen végzett

    Szabó András (10.B)

    Felkészítő: Pólik Magdolna

     
  • magyar nyelv - Implom Helyesírási Verseny

    megyei 7. helyen végzett

    Földi Dóra (9.D)

    Felkészítő: Berényi Andrea

     
  • magyar nyelv - Bolyai Anyanyelvi verseny

    regionális 20. helyen végzett

    Kolozsvári Adél (11.A), Komáromi Adél Alexandra (11.A), Rékó Balázs (11.A), Tetzl Milán (11.A)

    Felkészítő: Pólik Magdolna

     
  • magyar nyelv - Bolyai Anyanyelvi verseny

    regionális 8. helyen végzett

    Malinkó Dioméd (10.B), Rácz Kata (10.B), Szabó András (10.B), Szabó Zétény Attila (10.B)

    Felkészítő: Pólik Magdolna

     
  • magyar nyelv - Bolyai Anyanyelvi verseny

    megyei 12. helyen végzett

    Kostyál Gréta Lelle (8.B), Riedlinger Rajnold (8.B), Tóth Emma Luca (8.B), Vermes András (8.B)

    Felkészítő: Pólik Magdolna

     
  • magyar nyelv - Bolyai Anyanyelvi verseny

    megyei 11. helyen végzett

    Forinyák Anna Vanda (8.B), Galyas Vivien (8.B), Mixtay Mira (8.B), Varga Vanda (8.B)

    Felkészítők: Pólik Magdolna, Túróczyné Bényei Szilvia

     
  • magyar nyelv - Bolyai Anyanyelvi verseny

    megyei 9. helyen végzett

    Bálint Barnabás (8.B), Fazekas Dávid (8.B), Kecskés Katalin (8.B), Vascsák Vince (8.B)

    Felkészítők: Pólik Magdolna, Túróczyné Bényei Szilvia

     
  • magyar nyelv - Bolyai Anyanyelvi verseny

    országos 54. helyen végzett

    Szeszák Adél (7.A), Szöllősi Tifani (7. A), Szűcs Borka Renáta (7.A), Tóth-Lovász Emma Rebeka (7.A)

    Felkészítő: Szabó Noémi

     
  • magyar nyelv - Bolyai Anyanyelvi verseny

    országos 55. helyen végzett

    Császári Kata (7.A), Szepesi Anna (7.A), Zilay Janka (7.A)

    Felkészítő: Szabó Noémi

     

Gratulálunk!