átváltás akadálymentes nézetre
1. kép

Hírek, aktualitások

OKTV 1. fordulók kezdési időpontjának változása

Tájékoztatás az OKTV 1 fordulók kezdési időpontjának változásáról

A járvány elleni még hatékonyabb védekezés érdekében 2020. november 11-től életbe lépett rendelkezések végrehajtásának megkönnyítése céljából - az EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkárságával egyeztetve - az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első, iskolai fordulói, 2020. november 16-ával kezdődően - a versenykiírásban megjelölt kezdési időponttól eltérően - 12 órakor kezdődnek.

2020.11.12.

Az érettségi szóbeli vizsgaszervezés során, az egészségügyi hatóságok állásfoglalásai alapján javasolt, alkalmazandó biztonsági intézkedések

Az érettségi szóbeli vizsgák lebonyolításában:
1. Az érintett iskolaépületekben a belépés általános szabályai érvényesek.
2. A vizsgaszervezők feladata annak biztosítása, hogy a vizsgák megkezdése előtt, a vizsgák alatt és után a vizsgázók az épületben és a várakozó helyiségekben ne csoportosuljanak, az egészségügyi szabályokat tartsák be.
3. Minden vizsgahelyszínen biztosítani kell a megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt, amelynek használata fontos a fertőzések megelőzése érdekében. Kérjük, ennek rendszeres használatára hívják fel a vizsgáztatók, a vizsgán közreműködők és a vizsgázók figyelmét is.
4. A vizsgateremben a jelen lévő személyek között a minimum 1,5 m távolság biztosítása a vizsgázók közötti fertőzés kockázatát minimalizálja. A szóbeli vizsga megszervezésekor beosztásakor és vizsgaterem berendezésekor erre kiemelt figyelemmel kell lenni.
5. Javasolt, hogy a vizsgaelnök a vizsgaszabályzat 35. § (1) bekezdésében szabályozott jogával élve – az egészségügyi kockázatra való tekintettel – a vizsga nyilvánosságát zárja ki.
6. A védőmaszk viselése a vizsgázók számára
a. az épületben való tartózkodás, várakozás ideje alatt kötelező,
b. a szóbeli vizsgán a felkészülés ideje alatt ajánlott, de nem kötelező,
c. a szóbeli felelet során nem kötelező.
7. A vizsgabizottság tagjai és vizsgán közreműködők számára a védőmaszk viselése kötelező.
8. A vizsgák lebonyolítása egyes részleteiben (személyazonosság igazolása, segédeszközök ellenőrzése stb.) a hétköznapi élet során (vásárláskor, személyes ügyintézéskor) alkalmazott, a személyes kontaktust minimálisra csökkentő eljárások alkalmazandók a megfelelő biztonságos távolság megtartásával.


Oktatási Hivatal

2020.11.11.

Aranykoszorús Földes-jelvény 2020

A Földes Ferenc Gimnázium egyik legjelentősebb kitüntetésének, az Aranykoszorús Földes-jelvénynek az átadására került ma sor. ARANYKOSZORÚS FÖLDES JELVÉNY-t az a végzős tanuló kaphat, aki kimagasló közösségi munkát végzett, kiemelkedő tanulmányi eredményt ért el és magatartása is példamutató. Gratulálunk a díjazottaknak!

12.A: Bölkény Melinda, Deményi Kamilla, Kaprinyák Cintia, Nagy Eszter, Tálas Lilla

12.B: Bordás Milán, Ézsöl András Zalán, Győrffi Ádám György, Komáromi Brigitta Tünde Merkel Tamás, Molnár Bálint, Orosz Bence Zsolt

12.C: Al-Hag Máté Amin, Schein Péter

12.D: Bársony Alexandra, Halász Fábián, Kalocsai Édua Mária, Sajgó Zsófia, Tóth Bence

12.E: Tóth Vanda, Varga Borbála Kincső

akfj2020

 2020.11.06.

Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny

Gratulálunk Fekete Martin (9. b) tanulónak, aki a Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny országos döntőjében 3. helyezést ért el.

Fekete Martin felkészítő tanára: Fóris Tímea

feketemartin9b

2020.11.02.

Iskolafogászat

Tisztelt Tanulók, Szülők és Pedagógusok!

A Dental Park Kft tájékoztatása szerint az iskolafogászati ellátást 2020. április 1-től

Dr. Kerekes Laura fogorvos biztosítja a

3533 Miskolc, Kerpely Antal utca 1. szám 3. emelet 45-ös ajtó alatti fogorvosi rendelőben (Vasgyári SzTK).

A rendelési idő a következő:
Hétfő, Szerda, Péntek: 8:00 - 10:00
Kedd, Csütörtök: 14:00 - 16:00

Időpont kérési lehetőség a következő telefonszámon lehetséges: 06-46 / 339-262
A 3525 Miskolc, Régiposta u. 1. szám alatti telephely megszűnt.
Miskolc, 2020. október 12.

Fazekas Róbert
Megbízott igazgató

2020. október 6.

 

A Földes Ferenc Gimnázium közössége nevében október 6-a alkalmából a 10. B osztály helyezte el az emlékezés koszorúját a Batthyány Lajos emléktáblánál.

A leánykollégiumban étkezők részére 2020/2021 tanévre

Pénztári nyitvatartás 2020. október 1-től

2020.09.30.

 Az MKMK Pénzügyi Osztály közleménye:

Elkészültek a 2020/2021. tanév gyermekétkezés megrendeléshez szükséges nyomtatványok.
Az intézményünk honlapján az alábbi linken minden információt megadtunk az étkezés igényléséhez.

http://mkmkozpont.hu/etkezes-igenylese-2020-2021-es-tanevre-letoltheto-dokumentumok

Akinek nincs lehetősége letölteni az MKMK honlapjáról a szükséges dokumentumokat, azok a szülők a Miskolc, Városház tér 13. sz. alatt a portán papír alapon is átvehetik, valamint segítünk annak kitöltésében is.

2020.07.31.

„Tehetségek Magyarországa” projekt

A Földes Ferenc Gimnázium Minősített Tehetséggondozó Műhely kiváló tehetséggondozó tevékenységének elismeréseképpen a „Tehetségek Magyarországa” projekt keretében Dr. Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetségközpont ügyvezető igazgatója a tehetséggondozó munkát segítő eszközöket adott át Fazekas Róbertnek, a Földes Ferenc Gimnázium megbízott igazgatójának. A szakmai beszélgetés során bemutattuk az iskola tehetségfeltáró, gondozó munkáját és a tehetségbemutatásunk széles repertoárjával is megismertettük a vendégeinket. Dr. Lantos Krisztina sok új, a tehetségeket támogató lehetőségről tájékoztatta a mentorkollégákat, a mentorált gyerekeket és a diákbizottság képviselőit.

2020.09.28.

Földes tehetségek az ARAGO-DVTK Ösztöndíj programban

Az ARAGO-DVTK Ösztöndíj program a Miskolcon tanuló – matematika és a fizika tantárgyak területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó – tehetséges középiskolások támogatására jött létre. A beérkező pályázatok elbírálása után az idei esztendőben is – immár harmadik alkalommal – 60 diákot támogat a DVTK többségi tulajdonosa, Leisztinger Tamás és az ARAGO Zrt. A támogatott diákok közül 32-en a Földes matematika és fizika tehetségei. Bízunk benne, hogy ebben a tanévben is legalább olyan remek eredményeket érnek el, mint a tavalyi évben.  Sok sikert kívánunk Miskolc minden ARAGO-DVTK Ösztöndíjas diákjának.

 

Az előző évek legsikeresebb földesista diákjai a programban Al-Hag Máté Amin III. Díj; Győrffi György I. Díj ; Révész Máté I. Díj  - 28. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny - Marosvásárhely

Aktuális eredmények

  • irodalom - "Miért itt?- 101 szóban iskolámról" -pályamunka

    városi 3. helyen végzett

    Varga Boglárka (11.B)

    Felkészítő: Túróczyné Bényei Szilvia

     
  • irodalom - "Miért itt?- 101 szóban iskolámról" -pályamunka

    városi 3. helyen végzett

    Rékó Balázs (10. A)

    Felkészítő: Pólik Magdolna

     
  • Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizika Verseny

    országos 36. helyen végzett

    Malinkó Dioméd (9.B)

    Felkészítők: Biró István, Pál Mihály Imre

     
  • Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizika Verseny

    országos 4. helyen végzett

    Molnár István Ádám (10.B)

    Felkészítő: Kovács Benedek

     
  • Medve Szabadtéri Matematikaverseny, Nagymedve

    regionális 8. helyen végzett

    Gaál Gergely (8.B), Szörényi Zalán András (8.B), Gaál Gergely (8.B), Szörényi Zalán András (8.B)

    Felkészítők: Gulyás Tibor, Grallert Krisztina

     
  • Medve Szabadtéri Matematikaverseny, Jegesmedve

    regionális 9. helyen végzett

    Elekes Sándor (8.B)

    Felkészítők: Gulyás Tibor, Grallert Krisztina

     
  • Medve Szabadtéri Matematikaverseny, Jegesmedve

    regionális 9. helyen végzett

    Biró Kata (10.B), Mészáros Lilla (10.B), Peiker Flóra (10.B)

    Felkészítők: Grallert Krisztina, Tóth Tibor

     
  • Medve Szabadtéri Matematikaverseny, Jegesmedve

    regionális 9. helyen végzett

    Elekes Sándor (8.B)

    Felkészítők: Gulyás Tibor, Grallert Krisztina

     
  • Medve Szabadtéri Matematikaverseny, Jegesmedve

    regionális 9. helyen végzett

    Biró Kata (10.B), Mészáros Lilla (10.B), Peiker Flóra (10.B)

    Felkészítők: Grallert Krisztina, Tóth Tibor

     
  • Medve Szabadtéri Matematikaverseny, Jegesmedve

    regionális 8. helyen végzett

    Hajdu István Károly (10.B), Hegedűs Olivér (10.B), Polgár Dominik Noel (10.B), Hajdu István Károly (10.B), Hegedűs Olivér (10.B), Polgár Dominik Noel (10.B)

    Felkészítők: Grallert Krisztina, Tóth Tibor

     

Gratulálunk!