Gulag-konferencia
a 2008-2009-es tanévben
Néhány diáktársunkkal együtt 2009. június 11-én az újonnan alakult Gulagkutatók Nemzetközi Társaságának és a Miskolci Egyetem BTK Történettudományi intézetének közös előadásán vettünk részt a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban.
Az ünnepélyes megnyitó keretében szót kapott az iskola igazgatója és a társaság elnöke is. Mindenekelőtt mindketten beszéltek a GULAG szó jelentéséről, és rövid jellemzést adtak róla: ez egy mozaikszó [Glavnoje Upralevnyije Iszpravitelno-trudovih Lagerej], magyarul azt jelenti, hogy „Javítómunka-táborok Főigazgatósága”. A kifejezés alatt a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatáborrendszert értjük. Itt embertelen körülmények között dolgoztatták, kemény fizikai munkára kényszerítették a politikai, vagy legtöbbször csak koholt vádak alapján elítélt polgárokat.
Félórás részletekben ismerkedhettünk meg a vorkutai munkatáborról szóló dokumentumfilm legfontosabb mozzanataival. A film nagy hatással volt ránk, hisz vizuális képet kaptunk a térség embert nem kímélő természeti adottságairól, a világvége hangulatú kietlenségről, s a GULAG romjairól. Még ezek után is nehéz szembesülnünk az emberi kegyetlenség végtelenségével, azzal, hogy egyesek képesek voltak saját embertársaikkal ilyen kíméletlenül bánni.
Az előadásra meghívtak két idős GULAG-túlélőt. Egyikük, Szekeres Imre Gyula beszámolójából kitűnt, hogy nagyon mély sebeket ejtett rajta a GULAG-ban töltött időszak, s a mélyen beívódott emlékeket nehezen engedi felszínre törni. Mint elmondta, a túlélésben nagy segítségére volt egy tanítónő által írt imaszerű mondóka, amit könnybelábadt szemekkel visszaemlékezése nekünk is elszavalt.
Dr. Oloffson Placid Károly atya teljesen más hangnemben mesélt, s humorral próbált enyhíteni a munkatáborban töltött tíz év tragikus voltán. A 93 éves atya úgy fogta fel ezt a nehéz időszakot – bár eleinte nem értette, mit keres ott -, mintha a Jóisten küldte volna őt a munkatáborba, hogy tartsa a lelket az áldozatokban, s segítse őket. Megfogalmazta számunkra a minden időben fontos túlélés négy szabályát:
1) A panaszkodás nem megengedett.
2) Figyeljünk oda az apró örömökre, ne kicsinyeljük le őket. Hiszen a nehéz időkben, ha ezeket észrevesszük, könnyebben túljuthatunk bánatunkon.
3) Az önbecsülésünket ne adjuk fel soha, mutassuk meg mindig, milyen fából faragtak minket.
4) A hit. A hit átsegít minket minden problémán, bajon.
Mindezek segítették a bencés szerzetest és környezetét abban, hogy átvészeljék a borzalmakat, hogy most, 2009-ben legyen élő ember, aki mesélhet nekünk.
Szekeres Imre Gyula és a társaság elnöke, Zsíros Sándor is felhívta figyelmünket a folyosón kiállított képekre. Ezeket Gyula bácsi rabtársa, Nyikolaj Ivanovics Getman festőművész festette az ott eltöltött idők alatt. Egy méltatója így fogalmazott a képekről: „emlékeztetik az embereket (…) és testamentumként állnak annak a sok-sok millió embernek, akik a leggonoszabb és legbrutálisabb politikai elnyomás miatt haltak meg.” A képek valóban elgondolkodtatóak, a borzalmas szenvedést, a rabszolgatábor keserveit a művész halálos titokban örökítette meg.
Az előadás élvezetes, tanulságos volt, közelebb kerültünk a még kevésbé kutatott – s sokak által még nem is igazán ismert – témához.
Mindenki nevében köszönjük dr. Szabó Istvánné tanárnőnek, hogy felhívta a figyelmünket erre az előadásra, a társaságnak és az egyetemnek a szervezést, a gimnáziumnak pedig azt, hogy helyet biztosított ennek a nem mindennapi programnak.
Írta: Horváth Georgina 11.A
- Részletek
- (2012. február 14. kedd, 12:39)
